Az EuroInternet Kft. mint felelős média tartalom- és internetszolgáltató számára kiemelt társadalmi szerepvállalása a biztonságos internet használat támogatása a gyermekek védelme érdekében.
Digitális élettérben jól lenni – kihívás
Ismert tény, hogy az internethez kapcsolódó informatikai robbanás korát éljük. A digitalizált, internet alapú korszak a korábbi munkához, tanuláshoz, de még a szórakozáshoz kapcsolt tevékenységeinket is alapjaiban változtatta meg.
A járványhelyzet pedig még inkább „beszorította” az életünket, a külvilág valóságát a digitális platformon elérhető „változatába”, abba, amelyet az interneten elérhetünk. Ez az emberi agy számára szinte felfoghatatlan méretű digitális tér valóban nagyon sok lehetőséget nyújt, de ténykérdés az is, hogy legalább annyi veszélyt is rejt, még a felnőttek számára is, nem beszélve a jóval kiszolgáltatottabb gyermekekről.
Egy egészségesen fejlődő gyermek 5 éves korára képes a látszatot és a valóságot megkülönböztetni, de ez nem a digitális térre vonatkozó látszat, hanem a saját, mindennapi, fizikai valóságában megtapasztalható élethelyzetére vonatkozik. A felnőttek viselkedése mintaként szolgál a kisgyermekeknek, és értékmérő is egyben, hiszen a szocializáció alapja a társas helyzetekben való kapcsolódás, amelyhez az igazodási pont elsőként a család, a szülői értékrendi minta és viselkedés. A tinédzser korra ezek az igazodási pontok már a kortárscsoportok lesznek – nem véletlenül sok szülő számára komoly kihívás ez a korszak -, és bizony itt már a valahová tartozás, kötődés érdekében a fiatalok azt az értékrendet követik, amely az adott csoportban „trendi”.
A digitális térben további veszélyek is leselkednek a gyerekekre, fiatalokra az érzelmi életük fejlődés során és amelyek érhetik őket felnőttektől is, mint pl. a kizsákmányolás, kihasználás, de akár a kortársaktól is, mint. pl. a kirekesztés, megalázás.
A digitális platformok, az internet, a közösségi média használata tehát az előnyei mellett számos veszélyt is rejt, melyek ellen, illetve a gyermekek védelme érdekében a platformok tulajdonosai, üzemeltetői folyamatosan különböző biztonsági intézkedéseket hoznak. Ezzel együtt azonban szükség van a családi figyelemre is, konkrétan ott, ahol a gyermek, a fiatal él, és ahol – ha nem figyelünk eléggé rájuk -, hozzájuthat a korának nem megfelelő, nem kívánatos tartalmakhoz, veszélyes kommunikációt folytathat, és akár fizikailag is veszélybe kerülhet.
Digitális Jólét Program
Annak érdekében, hogy a gyermekeink az internetet biztonságosan, tudatosan és értékteremtő módon tudják használni elkészült a Digitális Jólét Program (DJP) Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája (DGYS) keretén belül. A program célja, hogy az internet káros tartalmaitól és módszereitől, a kockázataitól való védelmen túl, a családok, szülők, nagyszülők tudatos internethasználatának támogatása is.
Digitális Jólét Program – Tudatosabb internethasználat
A szülök úgy hiszik a gyerekek biztonságosan használják az internetetAz NMHH megbízásából a Psyma Hungary Kft. nagymintás empirikus adatfelvételt készített. A 2017-es kutatásba a hazai 7-16 éves magánháztartásában élő gyermekeket és szüleiket vonták be. A kutatás megállapította, hogy a 7-16 évesek 77%-a szokott internetezni. Az életkor emelkedésével párhuzamosan dinamikusan bővül az internetezők száma, és így 13-14 éves korra szinte teljesen általánossá válik.
Az internet használata nagyok sokrétű. A gyermekek nagy hányadának egy tanulási eszköz, valamint alapvető kommunikációs platform az internet. A média- és szórakoztató tartalmak interneten keresztüli fogyasztása elsősorban a zenét illetve videókat jelent.
Igen érdekes adat, hogy a családok majdnem kétharmadában vannak valamilyen szabályok illetve kontroll azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek mit és hogyan internetezhetnek. Az időbeli korlátok megszabása mellett elsősorban tartalmi korlátozásokat jelentenek: milyen honlapra nem mehetnek a gyermekek, mit nem nézhetnek meg, stb.
A gyermekek általában betartják a szülők által elvártakat (vagy nem „vallották” be, ha mégsem). A gyermekek egytizede számolt be olyan esetekről, amelyek a szülői szabályok megléte ellenére történtek meg velük. Kivéve a késő esti internetezést: itt már minden harmadik gyermek mondta, hogy bár tilos, de ő késő estig internetezik.
Sajnos a kontroll, az ellenőrzés csak személyesen történik meg a szülők részéről, pl. megkérdezik, mit csinál vagy csinált, stb. Az ellenőrzések direktebb formáival már jóval kevesebben élnek a szülők (pl. előzmények megnézése). Műszaki megoldások alkalmazásáról is sajnos még ennél is kevesebben számoltak be.
Sajnos szinte teljes a konszenzus a szülők körében, hogy gyermekük az internetet biztonságosan használja, és a gyermek életkorának emelkedésével párhuzamosan ez a vélemény még dominánsabb is. Ez a vélekedés igencsak azt mutatja, hogy maguk a szülők sem igen vannak tisztában az internetes veszélyekkel, melyekkel a saját gyermekük is találkozhat.
A kamasz lányok 27%-a élt át internetes zaklatást Magyarországon a 9–16 éves gyerekek több mint kétharmada rendelkezik legalább egy közösségi oldalon saját profillal. A felmérések szerint az okostelefonok aránya a gyerekek körében már 80 százalék fölé emelkedett, és a táblagépeket is egyre többen használják.
Az internetes zaklatás gyakoriságának vizsgálata alapján sajnos az látható, hogy 2016-ban az online térben megjelenő 11-16 éves korosztály tagjainak 19%-a élt át internetes zaklatásnak tekinthető helyzetet, és sajnos sokkal több, a 15-16 éves lányok 27%-a volt áldozata az internetes zaklatásnak.
Hogyan tehető biztonságossá az internetezés a gyermekek számára?
Sajnos az is kiderült, hogy a szülők alapvetően családi, baráti, ismerősi körben tájékozódnak elsődlegesen a biztonságos internetezési lehetőségekről, és ezért csak alig tizedük alkalmaz valamiféle szabályozó megoldást a személyes ráhatáson kívül.
A kutatás pontosan rávilágított arra, hogy a szülőknek fontos támogatást nyújtani a biztonságos internethasználata érdekében. Többek között technikai megoldásokat is szükséges alkalmazni, amelyek a gyerekeket védik a veszélyes tartalmaktól.
A Google is kínál megoldást a család számára megfelelő tartalmak kialakításához, bővebb információt erre a linkre kattintva a érhetnek el: Google Families
A veszélyes tartalmakat szűrő megoldások használatát felelős internetszolgáltatóként mindenképpen szorgalmazzuk, hogy meg tudjuk védeni gyermekeinket a nem kívánatos tartalmaktól, a nem felelős számítógép- és internethasználat okozta károktól, és más, az internet fekete oldalától, veszélyeitől, ezért is ajánljuk a Microsoft Family Safety megoldását:
Gyerek a neten: https://gyerekaneten.hu/
Gyerek a neten weboldal az NMHH Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálatának gyűjteménye a fiatalok digitális szokásainak megértéséhez.
Az MNHH által üzemeltetett és karbantartott weboldal többek között bemutatja a netes fenyegetéseket az adathalászattól a zsarolóvírusig, foglalkozik a netes randizás és a videojátékok veszélyeivel is.
Az NMHH célja, hogy bevonja, tájékoztassa, támogassa a szülőket annak érdekében, hogy foglalkozzanak családon belül, a gyerekeikkel a biztonságosabb internethasználat érdekében, amely valójában mindenkinek hasznára válik.
További hasznos olvasmányok a témában, melyeket a linkre kattintva érhet el:
Médiahasználat-, médiafogyasztás-, médiaértés-kutatás 7–16 éves gyermekekkel és szüleikkel:
https://nmhh.hu/cikk/197725/Mediahasznalat_mediafogyasztas_mediaerteskutatas_716_eves_gyermekekkel_es_szuleikkel
Szűrőszoftverek a káros internetes tartalmak ellen, gyerekzár – nmhh.hu:
https://nmhh.hu/cikk/187272/Szuroszoftverek_a_karos_internetes_tartalmak_ellen_gyerekzar